#443
Kéne írni.Nagyon kéne írni, mert van miről – talán érdekes is – csak idő, meg kedv az nincs nagyon. Na nem azért mert nem osztanám meg, egyszerűen csak sűrű az élet.
Azoknak akik nem követik az életem, álljon itt egy kicsi összefoglaló. Kell, mert máshogy nem lesz értelme az egésznek :)
Szóval úgy kezdődött, hogy a régen érlelt gondolat némi politikai segítséggel – baszakodás a nyugdíj körül – végül megérett. Ha már megérett, akkor meg is szültük. Ha már megszültük, akkor elkezdtük nevelgetni. Nevelgettük, babusgattuk és a vége az lett, hogy megegyeztem a cégem angol irodájával az átköltözésben. Ez a része annyira nagyon nem érdekes, vagy 3-4 hónap lassú vajúdása kellett a fogaskerekek rendezéséhez, de végül minden a helyére került és elkezdtek forogni a kerekek.
Decemberben lekerültem a régi projektről, rákerültem az újra. Azon melegében menni is kellett Londonba egy hétre.
A szabim ezután nem a legjobban telt: első héten dolgozni kellett ami okozott némi feszültséget otthon. A rá következő két héten relatív nyugalom volt köszönhetően annak, hogy az országnak egy internettől eléggé elzárt szegletében voltunk. A napi teendőkön felül persze sokat gondolkoztunk. Mi vár ránk, mit akarunk, merre tovább? Átléptünk az új évbe, kicsit szomorúak voltunk, beszélgettünk sokat a reményeinkről és félelmeinkről. Aztán Január 6-án hazamentünk és vihar előtti csendben vártuk a vasárnapot. Közben megegyeztem az angol irodával a részletekben, úgy is mint fizetés, kezdés, egyéb.
A vasárnap este már Londonban ért. A projekt változatlanul káosz. Szokás szerint rengeteg kérdés nyitott – az életben is, nem csak a projekten. De a nagy részüket az első két héten rendeztük. Lett céges albérlet február végéig. Aláírtuk a szerződést: Február elsejével az Angol iroda munkatársa vagyok határozatlan ideig. Körbejártuk mire van szükségünk, a bürokrácia mely bugyraiban kell megmártózzak, hogy érezzem a bőrömön az angol valóságot. Csináltunk útlevelet a gyerekeknek és szövögetjük a terveket.
Hát röviden ennyit a háttérről. Ha valakit érdekel pontosan miért is döntöttünk így szívesen leírom, csak kérni kell :)
És akkor jöjjön most az első dolog, ami már a jelen. A másikat egy másik napon – nincs még elég tapasztalat.
Szóval, bringa. Kerékpár. Londonban. Bár elég pocsék a lakás amiben lakom ha egyáltalán lakásnak lehet nevezni – 15 nm ha van, garzonnak is kevés – azért az első dolgom egyike volt az új bringát ide szállíttatni. Vettem lakatot, persze nem tudtam lent lelakatolni, így velem lakik fönt. Nem is lehetne jobb helyen. A cégnél a parkolóházban pihen napközben, ott is jó helyen van.
Pár nap ugyan kellett, hogy rászánjam magam, de végül múlt hét csütörtökön elindultam bringával. Rögtön azzal kezdtem, hogy az 5 kilométeres utat megtettem 1 óra 20 perc alatt. Ki lehet találni, eltévedtem, nem is kicsit végül némi külső segítséggel azért beértem.
Este már az első 50 méteren sikerült totál elkavarodnom, még csak az irány sem volt jó. De addigra volt nálam iPhone térképpel, így nem kavarogtam órákig mire hazaértem.
Azóta minden munkanapon bringával megyek ha tehetem, mert olcsóbb – 5 font lenne a napi tömegközlekedésem – gyorsabb – fél óra 40 perc helyett – és mert szeretek bringázni.
Maga a közlekedés jó. A maga módján. A pesti szkeptikus lusta autós azt mondaná, hogy London teljesen alkalmatlan kerékpáros közlekedésre. És igaza lenne. Ennek ellenére teljesen élhető, igaz figyelni kell annak ellenére, hogy az átlag autós figyel a bringásra és a forgalom elég lassú, így simán fel tudom venni a forgalom ritmusát. Egyébként ez érdekes is, mert az átlag bringás lassú itt Londonban. Mondjuk nem is nagyon érdemes sprintelni mert rengeteg lámpa van és szokás megállni. Már úgy értem a bringások úgy 60%-a megáll a pirosnál, a maradék 40% ésszel, de átmegy. Amolyan pestiesen. A különbség annyi, hogy nincs dudálás, nincs anyázás mindenki megy a maga útján.
Nem is lenne értelme mert itt a dugó kicsit más fogalom mint Pesten.
De vissza az átlagos autósra és a veszélyekre. Nyilván itt is vannak idióták, de kevés. Ellenben van négy állatfaj aki kifejezetten veszélyes és bármikor – bárhol felbukkan.
Busz. Alapvetően nincs velük baj – rezignáltak a buszsofőrök – de sok van belőlük, szélesek és hosszúak így általában elfoglalják az utat - csak a szembe sávban lehet őket kerülni ha lehet – de sokszor 3-4 is áll egymás után így még nehezebbé téve a továbbjutást. De legalább lassúak és simán lesprintelhetőek.
Következő állatfaj a világ minden táján hírhedtté vált Fehér Furgon. Igen. Híresek otthon, híresek Angliában, híresek Európában. Érthető: állandóan sietnek, állandóan a nyakukon a főnök. Itt is olyanok mint otthon: rád húz, bevág, kifékez, leszorít, kilő mögüled, lekanyarodik keresztben féktávon belül. De legalább nem meglepetés – nincs nagy különbség az otthoni stílushoz képest: azt kaptam amit vártam :)
Harmadik állatfaj – kitalálható – a TAXIS. Úgy látszik a taxisokban van valami közös a világon mindenhol, ami persze pontosan érthető. Itt is pontosan olyan parasztok mint otthon. Egyetlen különbség, hogy elég gyenge autókkal járnak – a híres londoni taxi - emiatt megelőzni ritkán tud, de mert mindig siet a teljesítményt agresszivitással helyettesíti. Lámpától elindulva simán lehagyod, de utolér és ott lohol a sarkadban. Leszorít ha megteheti, elzárja az utat előtted ha megteheti és ha a legcsekélyebb esélyt látja arra, hogy hamarabb érjen a piroshoz, akkor előz. Te meg oldd meg, hogy ne menj neki. Tahó banda – de ez is olyan mint otthon.
És végül, a gyalogos. A legveszélyesebb állatfaj, mert bárhol – bármikor felbukkan. Hopp, egyszer csak kinő az aszfaltból mint erdőben a gomba te pedig nem győzöd kikerülni. Akár a 6 sávos kellős közepén a legnagyobb esti csúcsban is képes a semmiből manifesztálódni, vagy feléd sem fordulva elindulni keresztben az úton: úgy is megállnak majd.
Legveszélyesebbek a csökkentet forgalmú utcák – Oxford Street pld. - mert itt a gyalogos a lámpát és a gyalogátkelőt csak ajánlásnak tekinti: simán átmegy a piroson előtted és bármikor megindul keresztben ha úgy érzi át kell mennie.
Komolyan mondom az első pár napon jobban féltem tőlük mint bármi mástól. Mostanra megszoktam őket de folyamatos figyelmet igényel a jelenlétük. Ami viszont nagyon érdekes velük kapcsolatban, hogy senki, de senki nem anyázik. Ugyan elindul keresztben bárhol, de jellemzően figyelemmel teszi és igyekszik mihamarabb átérni. Ha hibázik, akkor sem akarja senki elütni és nincs üvöltő káromkodással díszített dudaszó. Mindenki szépen megáll és megvárja csendben míg átér. Még a taxi és a fehér furgon is. Csak, hogy érzékeltessem.
Mondanám, hogy Pesthez képes a gyalogos szent. Pontosan úgy, ahogy egy rendes civilizált országban lennie kell és nem úgy ahogy otthon, ahol nem tudsz átmenni a zebrán, mert az autós még akkor is elüt ha neked van zölded. Jó pont, szeretjük.
Egyébként ez jellemző. Itt az emberek nem egymás életére törnek, hanem megpróbálnak együtt élni a helyzettel és békésen hazaérni. Ők már megtanulták, hogy egy túlzsúfolt városban fölösleges sietni, mert nem lehet. Egyszerűen nincs hozzá hely. Hiába jutsz előre egy autóval akár a saját és a másik élete árán is, minden irányból ott a következő akit megint nem tudsz megelőzni egy ideig. Így többé kevésbé nyugodtan zajlik a közlekedés dudát leginkább csak akkor hallani, ha valaki pofátlanul agresszív. Mondjuk a fehér furgonok pár autós körzetében :)
Na de ennyit a forgalom többi résztvevőjéről, jöjjenek a bringások. Azt már írtam, hogy jellemzően lassabbak mint én és nem is akarnak jobban haladni. A másik ami rögtön feltűnt, hogy sokan vannak. Én a belvárostól úgy 4 km-re lakom légvonalban de már itt is 3-4 bringa a jellemző egy piros lámpánál. A belvárosban vannak helyek ahol 10 – 15 bringa is álldogál a pirosnál egyszerre. Igen, itt népszokás bringával munkába járni, a fent említett okok miatt. A Wikipédia tanúsága szerint az összes munkába járással töltött km 25%-át bringával teszik meg. Másképpen fogalmazva, az emberek negyede reggel bringára száll az autó és a tömegközlekedés helyett. Most is télen, amikor relatív sok az eső és hideg van.
Ennek megfelelően figyelni kell a többi bringásra. Pirosnál szinte mindenki egyszerre indul, a lassúbbakat ki kell kerülni, miközben a hátad mögül előznek a gyorsabbak. Jó móka, amikor három barom összeakad és egymáson keresztül kerülgetitek az autósokat. Nincs anyázás, nincs testvérharc, csak egy kis versengés: ki jut hamarabb a piroshoz :)
A másik amit megfigyeltem, hogy az emberek nagyobb része egyszerűen csak felszáll a bringára és beteker. Nincs külön ruhája, cipője, felveszi azt amit egyébként a munkában visel és beteker.
A bringák aztán teljesen sokfélék, a Tesco-s épp csak kerékpár és a kisebb magyar család éves költségvetését felemésztő karboncsodák között bármi előfordul. Egyik jellemző típus a fixi ami ehhez a városhoz tökéletesen meg is felel. A másik az átlagos országúti. Egyébként érdekes látni, hogy a nem tökéletes minőségű utak ellenére az emberek nagy része országútival jár. Otthon a terep bringa a menő az aszfalton, itt az országúti. Kabáthoz a gombot, ugye ...
Jellemzően a bringák drágák otthoni szemmel. Az én Meridámra otthon azt mondanák, hogy milyen drága – de valójában ez csak egy belépő szintű közepes modell. Na most ezt nem azért mondom, hogy bárkit is megsértsek, vagy nagyon felvitte volna az isten a sorom de nem a bringa drága – nekünk nincs pénzünk. Egy 1000 font körüli bringa itt tényleg belépő szintű modellnek számít, az alkatrészeket számba véve joggal.
Szóval a lényeg, élvezem a bringázást a városban, de figyelni kell. Sokkal jobban mint Pesten, ugyan sűrűbb a forgalom, de a levegő mégis tisztább. Jellemzően fel lehet venni az autók tempóját, viszont van néhány dolog amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Első: pirosnál előre kell menni. Ha nem, akkor be kell állni a sorba, de semmi esetre sem szabad az út szélén maradni. Szűkek az utcák, szűkek a kanyarok, nem jó ómen.
Második: kell egy jó lakat. A leggyorsabban fejlődő bűnözési ág Londonban a kerékpárlopás. Érthető: jó pénzt lehet értük kapni, rengeteg van belőlük, nincs rendszám, a rendőrség sem tud nagyon mit csinálni igazán. Viszik őket mint a cukrot. Az 50 fontos U lakat az alap. De van aki kettővel lakatol. És érdemes megnézni hol kötöd ki és hogyan, mert mire visszaérsz már lehet, hogy kerék nélkül találod a bringád :)
Harmadik: az örök klasszikus, a jobb kormányos közlekedés :) Nem fognak elütni, ha a rossz oldalra érkezel egy kanyar után, de azért nem érdemes gyakran elkövetni. Nekem szerencsére csak egyszer sikerült, igaz akkor kitartó voltam. … aztán a pirosnál átevickéltem a „jó” oldalra – a borzalmas angol nyelvi humor magyar megfelelője vagyis: in Europe, we're driving in the right lane … - miután rájöttem, hogy mindenki a másik oldalon álldogál és rosszallóan néz :)
Na mára ennyi. Majd jövök még másokkal :)
#442
Két poszttal ezelőtt kiakadtam azon, hogy kormányunk, pártunk, szeretett Vezetőnk irányításával, nagy – nagy egyetértésben fittyet hányva 10.00 év hagyományára, odabaszott a magántulajdonnak. Most már persze van indoklás, meg felmérések lobogtatása (na ez is megérne egy poszt), de lényegen ez mit sem változtat. Elveket felrúgni nem illik, mert annak következményei beláthatatlanok. Még akkor is ha kormányunk, pártunk, szeretett Vezetőnk tévedhetetlen.
Meg egyébként is, forradalom volt, az ország népe egyként (már a felének a kétharmada egyként, a gyerekeket és börtönben élőket most ne számoljuk) emelte magasba a gondolatot. Mármint, hogy változás kell, nem kell szarozni, meg szétkenni a kakit. Oda kő' csapni, 's akko' jó lesz.
Jó lesz. Az már látszik. Nagyjából hetente történnek majd olyan események amik megmozgatják a fantáziámat és írhatok – mert van miről.
Na elég az hozzá az alkotmánybíróság elmeszelete a különadót, tekintve hogy visszamenőleges hatályú, meg a jó erkölcs sincs definiálva. Nem is lehet.
De hát már a dolgok így nem mehetnek … gyorsan ki is húzták ennek az egész szarnak a méregfogát: egyfelől amit lehet és pénzről szól, azt kivonták a népszavazhatóság hatálya alól. Ha meg már a nép úgy sem szavazhat róla, akkor az alkotmánybíróság sem kérdőjelezheti meg, hiszen „A rendszerváltást követően eltelt években, a jogállam első időszakában nagy szükség volt az Alkotmánybíróság jogfejlesztő alkotmányos szerepére. A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált.”, azaz ezek már annyira ki vannak találva – mármint „a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és
járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények.”, hogy nem is lehetnek alkotmányellenesek. De ne legyünk ennyire baltával faragottak, nem hogy alkotmányellenesek nem lehetnek, de még csak a gyanúja sem merül fel, hogy a majdani fent említett törvények alkotmányossági aggályokat vetnének fel.
Csendben jegyzem meg, az elmúlt 1.5 évben lapáttal szórta vissza az Alkotmánybíróság az adótörvényeket, de az egy másik rendszer volt. Azóta volt forradalom, most már másként lesz.
Na egyébként ide akartam eljutni végül. Miszerint a pártok, azok vezetői a hiedelemmel ellentétben nem azért olyanok amilyenek – hogy ez lenne az ő belső késztetésük – hanem mert ezzel lehet nyerni. A Jobbik példáján illusztrálva: a Jobbik nem azért jutott be a parlamentbe, mert beügyeskedte magát, hanem mert elég sokan gondolják azt, amit a Jobbik is gondol.
Ha innen jövök, akkor kormányunk, pártunk, szeretett Vezérünk nem más, mint a nép fia. Ő csak a nép gondolatát közvetíti hozzánk. Azt a hangot erősíti fel, ami a Magyar nép (felének kétharmada, a gyerekeket és börtönben élőket most nem számoljuk) hangja. Aki ha nem tudja ésszel, megoldja erővel. V.ö.: „Rendőrök intelligenciáját mérték azzal a feladattal, hogy különböző alakú - négyszögű, háromszögű, kerek, stb. - nyílásokon kell a megfelelő formájú műanyagdarabokat átnyomni. Mindegyik sikeresen hajtotta végre a feladatot. A vizsgálat eredménye: a rendőrök 10 százaléka nagyon okos, 90 százalékuk viszont nagyon erős.”
Mert hát azért már a törvénytervezet elfogadása pillanatáéban tudni lehetett, hogy ezt az alkotmánybíróság nem fogja átengedni. De kellett ez a kör, hiszen a népnek tetsző adóról van szó „Mocskos kapitalisták”, lehetett rá hivatkozni, véres kardként körbehordozni. Meg egyébként is emblematikus volt ez. Aztán jön az alkotmánybíróság, elmeszel és lehet kontrázni, miszerint: „nem a mi elképzelésünknek felelt meg az eredeti törvényjavaslat, hanem azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon még soha nem látott mértékű változás legyen”. Tehát ha az alkotmánybíróság elmeszeli a Magyar nép akaratát (a felének a kétharmada, gyerekek – rabok kivéve) akkor nyilvánvalóan az Alkotmánybíróság jogkörét kell csökkenteni. Meg kell hagyni, kormányunk, pártunk, szeretett Vezérünk zseniálisan játszik. Ilyen szép játszmát, ilyen tökéletes kimenettel … ritka szép pillanat.
Azon meg most ne lamentáljunk, hogy milyen ember az, aki miután felrúgja az elveket, a szabályokat is átírja, ha esetleg valaki rámutat, hogy a lépése nem volt szabályos. Ez csak az ilyen liberális mocsoknak fontos mint én vagyok, a nép érzi – tudja, hogy neki van igaza.
#441
Egy másik világ ahonnan tegnap megérkeztem. Még a WC papír is. Nem tudom apám az atomháborúra készül-e és ezért van még normális budipapír, vagy csak a forrásai másik. Pedig a márka ugyanaz, az áruházlánc is ugyanaz, és mégis.
Határozottan jobb azzal a papírral. Mondhatnám azt is, hogy inspiráló. Pedig a kávé reggel pocsék, az angol WC helyett a kerti budiba járok (és nem zárom az ajtót), hidegebb is van mint Pesten de van csend. Nem olyan világtól elzárt csend mint mondjuk a Bükk tetején, de csend. Nem hallik más, csak a józan munka zaja. Ami már nem is zaj, hanem hangok összessége. Kakasok kelnek, disznók röfögnek, a dombon túl traktor pöfög. A bekötőútról hallatszik a távolsági busz, néha megkondul a harang.
A házból kiszűrődik a gyerekzsivaj, aztán kiszabadulnak az udvarra, olyankor a kutyák is elkezdenek ugatni. A szomszéd folytatja a felújítást – őröl a betonkeverő. Judit szól fennhangon, anyám is kérdez. Én a kerítést csinálom: fűrészelek, fúrok.
Nincs csend, hiszen egy faluban is van élet, ott is élnek. Egy pesti fülnek ez talán „A” csend, de én ott nőttem fel, messze van onnan a csend. Szóval nincs csend, folyamatosan vannak hangok, de minden hangnak oka van. Ellenben zsivaj, az nincs. Az ok nélküli hangok kakofóniája. Az nincs.
300 km-t motorozni onnan ide, az sem a csendről szól. Üvölt a motor, légkalapácsként dübörög alattam, de még a motoron is nagyobb a csend, mint itt Pesten.
Kinyitom a laptopot, elkezdem olvasni a világot és mellbe vág. Mellbe vág az a sok fölöslegesen leírt szó. Az a rengeteg mondat amit csak azért van ott, hogy valami kitöltse a virtuális papírt. Értelem nélküli, félig kimunkált vagy épp csak megérintett mondatok. Fontoskodva száguldozó autók zaja. A Tescóban egymás szavába vágva a semmiről vitázó népes társaságok.
Szóval sem mondom, hogy ott jobb ahonnan jövök. De ott minden hangnak oka van. Annak a hangnak is, ami bennem szólal meg és ott meg tudom hallani – igen, így ezzel a nyelvtani szerkezettel – nem csak összevisszaság és ricsaj mint itt.
Szüzességünk elvesztése.
A szüzesség elvesztése egy ember életében általában egy elég fontos sarokpont. Vagy ilyen, vagy olyan formában de emlékezetes. Attól a pillanattól kezdve ellenkező nemű embertársaira már sosem fog ugyanúgy tekinteni mint annak előtte. Ha szerencséje van akkor sokáig élhet abban a hitben, hogy a szex és a párkapcsolat egy mindent elsöprően jó dolog.
Aztán telnek az évek és még a nők is jót röhögnek az ominózus cinikus viccen:
„- Nekem még nem volt jó! - mondja az asszonyka a párjának.
- Sajnálom drágám, neked is ugyanannyi időd volt rá.”
Hát így jártam én tegnap. Az elmúlt bő 30 évben töretlen volt a hitem a magántulajdon szentségében. Ugyan a szocializmus utolsó évtizedében szocializálódtam, de már akkor is átléphetetlen határ volt a köz és a magántulajdon között. Mindenki lopott a közösből ha megtehette, de a magántulajdon szent és sérthetetlen volt. Egyébként magának a kapitalista rendszernek is az egyik – ha nem egyetlen – alappillére a magántulajdon. Ami ugye szent és sérthetetlen.
Éltem boldogan ebben a hitben, gyűjtögettem, bíztam a jövőben, előre gondolkoztam és gondoskodtam, hiszen az én tulajdonom, tőlem azt senki el nem veheti. Alapvető emberi jogom, hogy lehetőségeimhez képest gyűjtögessek, majd azt kényem – kedvem szerint elszórjam. Vagy továbbadjam a gyerekeimnek. Vagy jótékonykodjak, vagy bedobjam a nagy közösbe. Mindegy is, de mert az enyém, én dönthetek majd annak sorsáról.
És ez jó. Hiszen miért dolgozna az ember, ha a munkájáért kapott pénzt nem költheti el szabadon? Miért akarnék én bármit is tenni, ha azt valaki – valakik bármikor, bármilyen indokkal tőlem elvehetik? Annyira igaz ez a szentség, hogy állami szervezetek jöttek létre az évszázadok során a magántulajdon védelmére. Rendőrségek, bíróságok őrzik a magánvagyont.
Ehhez képest tegnap … tegnap elvesztettem a szüzességem. A tegnapi nap nekem olyan volt mint Kolontár lakosainak az iszap. Bár … egy tározó árnyékában élni azért kicsit másabb. A Tisza mellett is tudja az ember, hogy azért ez kiönthet. Nem gondol vele, de mindig ott van a gondolat az agyában valahol hátul.
De ami tegnap történt arra nem készülhet ember egy demokráciában hiszen alapelv a magántulajdon. Még az alkotmányban is benne van:
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
Ehhez képest az általam fizetett, a saját külön számlámra utalt pénzemet – magán-nyugdíjpénztári befizetésem – az állam tegnaptól mindenféle indoklás nélkül megtartja magának.
Nincs indoklás, nincs vita, nem kérdeznek meg róla, nem próbálnak meggyőzni. Semmit.
Annyit mond, eddig a tied volt, mostantól a miénk. 14 hónapig biztosan, aztán meglátjuk.
Mit? Mit látunk meg? Hogy 14 hónap múlva is azt gondolja-e majd a magyar állam, nincs magántulajdon? Nem fogja azt gondolni. Ha ma ezt 3.000.000 embertől egy tollvonással törvénytelenül el lehet venni, akkor el lehet holnap is. Csak holnap majd többet. Vagy mást. Leírom még egyszer: három millió ember.
De igazán nincs alapom a fenti siránkozásra. 2 napja cégek, vállalatok, vállalkozások – magánvállalkozások tulajdonának szentségét tette érvénytelenné egy törvénymódosítás. Ha így nézem, akkor az alkotmány egy másik passzusa tökéletesen teljesül, miszerint „9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”. Cinikus nem?
És a végére hadd következzen egy pár idézet:
„A társadalmi szerkezet a tulajdonon és tudáson alapuló középosztály legalább kétharmados túlsúlya esetén veszi át a nyugat-európai működés jellemzőit”
„Magyarországon az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a tulajdon elleni szabálysértések és a tisztességes emberek vagyona elleni bűncselekmények száma. A becsülettel megszerzett, szerény munkajövedelemből származó tulajdont senki sem védi.”
„Az állam legalapvetőbb kötelessége az emberi élet védelme és a tulajdon megóvása.”
„Nincs biztonságban a becsületes munkával megszerzett tulajdon, és amit elloptak, már soha nem kerül elő.”
„Akiknek az életét vagy tulajdonát ma Magyarországon támadás éri, dühödten, értetlenül és tétlenül kénytelenek elviselni, hogy a bírósági eljárások akár évekig is elhúzódhatnak".
És a legszebb: „A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát , a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze.”
Forrás: „A Nemzeti Együttműködés Programja” - 2010 Május 22.
Október 23 margójára
Nem akarnám én senki kenyerét elvenni, egyébként is politika mentes demonstráció volt ez. Ha egyáltalán lehet annak nevezni. De politika mentesnek mindenféleképpen. Szóval volt 2006-ban Októberben egy jó nagy hepaj a TV székháznál. Utána még pár napig az utózöngék.
Nem mondom, hogy nem voltak akkor és ott túlkapások a rendőrök részéről, de a reakció és a fellépés teljesen jogos volt. Amikor pár ezer ember Budapest utcáin rombol és gyújtogat, akkor illik őket megfékezni. A reakció egyes körökben az azóta elhíresült mondat lett: „Rendőrállam! AVH!”. Üvöltve, jó hangosan.
Aztán a politikai felhangok, hogy a rendőrség parancsra vonult ki. Sőt – kifejezett politikai utasításra. De hát gondolkozzunk értelmesen: igen, a rendőrség parancsra szokott kivonulni és néha ezt a parancsot politikusok adják ki. Konkrétan amikor éppen gyújtogatják Budapest belvárosát, akkor egy kormányfő parancsolta ki – vélhetőleg – a rendőröket megfékezendő a pusztítást.
Most, Szeptember 22-én este is parancsra vonultak ki a rendőrök. Megbüntetni a bringást, ha nem volt lámpája, vagy átment a piroson. Jogos. Nem vitatom. A rendőr alapvetően a szabályokat tartatja be, hogy mindenki békésen élhessen egymás mellett. Ha átmegyek a piroson, akkor nem csak magamat, de mást is veszélyeztetek. A büntetés magamtól véd meg. Lámpa nélkül közlekedni is ide tartozik. Tehát nincs ezzel baj, a rend őre vigyázza a rendet, biztosítja az együttélést és büntet. Szeptember 22-én.
Mert az év többi napján nincs rendőr a Nagykörúton. Nem áll minden utcasarkon és kereszteződésben, árgus szemekkel figyelve ki szabálytalan és ki nem. Nem figyel, nem őrzi a rendet és nem büntet. Tegnap … tegnap megtette. Mert kivonult. Parancsra, mert magától nem megy, csak ha mondják neki. Nem is teheti. Na de ha magától nem megy, akkor ki parancsolja?
Ne bocsátkozzunk találgatásokba, maradjunk a tényeknél. Van egy belügyminiszterünk – Pintér Sándor – van egy budapesti rendőr főkapitányunk akit épp csak kineveztek. Egy másik budapesti főrendőr aki ugyancsak frissen ül a székében.
Négy éve az ország fele Rendőrállamot és AVH kiáltott. Most, mikor a rendőrség parancsra kivonul vegzálni a népet az év egyetlen napján, akkor mindenki hallgat. Pedig ez a rendőrállam. Ez az AVH. Az AVH ugyanis megfélemlített. Néha elvitte azokat, akik az államnak nem tetsző hangon szólaltak meg, esetleg kényes kérdéseket feszegettek. Amúgy békés polgárokat. Csendben, de kellően látványosan ahhoz, hogy a csendes többség megijedjen. És ne akarjon beszélni.
Az év egyetlen napján kivezényelni a rendőrséget amúgy erődemonstráció képen nem kifejezetten fér a demokratikus normák keretei közé. Vagy évente egyszer kivonulunk és akkor rendőrállam, vagy az év 365 napján ott állunk és akkor rend. Vagy ott van a rendőrség minden utcasarkon megfékezni a bűnt és akkor a munkáját végzi, vagy évente egyszer kivonul büntetni … És ebben nem maga az aktus az elborzasztó, hanem az amit ez a békés polgár számára elmond azokról, akik elviekben az ő érdekében, vállt vállnak vetve küzdenek a közös ügy érdekében.
Hogy végre legyen rend és fegyelem.
Évente.
Egyszer.
#438
Hazudnék ha azt mondanám: nem öregszem. Öregszem. Pont a BMW kapcsán jött ez ki nagyon. Andris barátom próbálta a motort és egyetlen kritikával tudta illetni. Na jó, kettővel: hogy nagyon előredőlős neki a testhelyzet. Ámen, nekem pont jó. Meg, hogy … Ő még fiatal, nem akar ilyen öreguras motort. Jó neki a Bandit … és valahol igaza van. Mi magunk is megállapítottuk az asszonnyal, hogy 10 évvel érezzük öregebbnek magunk a Bömösön, mint ahány évesek vagyunk.
De őszintén? Baromi kellemes érzés a Balatonról hazamotorozni a hidegfrontban, a felhők alatt, drámai vörös hátérrel, térdig érő oldalszélben 110-es tempóval. Nem az úttal foglalkozni, nem a menetszéllel küzdeni, nem a kanyarokat számolgatni, nem az üvöltő motort hallgatni. Egyszerűen csak ülni a motoron, dönteni amíg dönteni kell, hallgatni a motor finom hangját és nézni a tájat 110 környékén.
Öregszem, de nem zavar. Végre olyan motorom van, amivel élvezni tudom a motorozást görcsök és küzdés nélkül. Jó. Pihentet. Ha meg harcolni akarok még mindig választhatok másik 3 közül.
Egyébként Érdnél megadta magát a km óra spirál … onnan fordulatszám alapján toltam.
Lassan érik a szerelés. Kuplung egyre rosszabb – egyre gyakrabban csúszik meg; váltót is szerelni kell lassan, ékszíjat is cserélnem kell, légszűrő és benzinszűrő is napirenden.
Enni kér. BMW, de mégiscsak motor. Egyébként 4.97-es fogyasztást produkált legutóbb. Gyanakszom, tuti valami baja van … :)
#437
Írni kéne. Mindegy. Valamit. Mondatokat egymás után, tömören, velőset. Miről? Szabadságról gondolkoztam. Nem is a szabadságról. A motorozás szabadságáról. Ami nincs.
Persze. 50-en túl, rojtos bőröktől, csillogó fekete motoron. Szakállal, bőrmellényben, fűzős bőrgatyában, nyáron a Balatoni napon. Szigorúan feketében. Vagy az alföld kanyargós pusztáin aszalódva. Mutatni a jólétet, délután kettőkor. A népnek.
50-en túl a Szelíd motorosok szabadsága. Vasárnap. Délután. Ez maradt az álmokból. Kényelmes, emészthető, érthető, élhető. Mindenkinek. Közös gondolatok, közös hangulatok, én is tudom, te is tudod, együtt vagyunk. Mi. Motorosok.
Kell ennél több?
Tudom, motorral sokat lehet menni. Nagyon sokat. Néhányan körbejárták velük a földet. Többször. Többen. Igen. Valóban benne van a szabadság lehetősége. Kötöttségek nélkül szelni a tájat, fogyasztani a kilométereket. Mindig csak előre, megállni ahol kedvünk tartja. Szerezni benzint ahogy sikerül, megjavítani amivel lehet. Menni tovább bármerre is visz az út. Igen, így szabadság, de a hétvégi kis guruláson az-e?
Vajon szabad-e az a motoros, aki a benzinpénzt számolgatja, a szabadságot tartogatja, a szállást tervezi, a motort átvizsgáltatja még csütörtökön, nehogy vasárnap délután ne érjen haza. Nem, nem szabad. Neki csak illúzió a szabadsága. A pénzen megvett remény, hogy képes rá.
Miért is lenne szabad? Azon az úton megy amit közösen építettünk. Megszáll a helyen amit neki csináltak. Issza a sört amit neki főznek. Hallgatja a zenét amit neki írtak. Sokan, pénzért.
Van ennél több?
#436
Ha már megírtam, akkor legyen meg itt is első "komoly" esésem története. Még tegnap történt:
Feleim! Hitbéli barátaim!
Örüljetek - sírjatok / nevessetek, velem / rajtam.
Biztosan emlékeztek még, hogy a teleszkóp szimering megadta magát az Aprilián. Jártam így vele egy keveset, de végül eljutottam a lengéscsillapító szervizbe. A szerelő srác úgy ugrott ki a műhely ajtaján péntek délután, mintha UFO érkezett volna a telep udvarára. Csak állt tágra nyílt szemekkel a csúszásból megállva hosszú másodpercekig kérdőn tekintve rám. A szemeiből nem csak a fel nem tett kérdést olvastam ki … volt ott valami csodálat az őrülteknek, de inkább minősítő jelzők sorát véltem látni. Megbeszéltük, hogy annyira nem vészes ez az idő, a gumik egészen jól bírják, majd hétfőn megyek a motorért.
Szombat aztán leesett a hó. Gondoltam elmegyek robogóval megnézem mégis milyen hóban motorozni. Mókás. Szórakoztam is vagy fél órát és közben jókat röhögtem.
A vasárnap eseménytelenül telt, a teljes családon átvonuló vírusos rosszullétet leszámítva.
És eljött a nap.
Fél három magasságában beöltöztem, hónom alá kaptam a sisakot és elindultam. Gyalog, a villamosig, jó vastag letaposott havon. Amíg a villamosra vártam az Üllőit néztem. Aztán a villamos ablakából az utat memorizáltam: a felező vonalon nincs latyak, csak víz. Néhány kereszteződésben sajnos rá van hordva az útra a hó, de ezeket igyekeztem megjegyezni.
A szerviz utcája erősen havas volt, de hát a robogónak sem okozott ez gondot. Ugyan a lábam majd nem ér le az Apriliáról olyan könnyen, de hát nem is kell. Most nem keresztben akarok csúszkálni mint szombaton, csak egyenesen menni.
Beszélgettünk a tulajjal, hitetlenkedett, hogy én most motorra szállok, lelkemre kötötte: nagyon vigyázzak. Aztán nekiindultam.
Amikor még csak 2 métert sem voltam képes haladni, mert pörgött a hátsó akkor kezdett gyanús lenni a helyzet. No de nem baj. Motor leállít, kitoltam a telephelyről. Ez sem ment egyszerűen, mert az első kerék minden irányba akart menni, csak arra nem amerre én irányítottam.
De hát semmi sem lehetetlen - az ember küzd és bízva bíz - megoldottam, eltoltam a lámpáig. Ott finom gázzal, kis meg – meg pörgések közepette kikanyarodtam az üllőire, majd észvesztő 25 km/h-ás tempóval megindultam hazafelé. Ráálltam a felezővonalra, így néhányan megelőztek jobbról, ember számára felfoghatatlan 30 km/h-ás tempóval, majd a lámpáknál szépen beértem őket. Gondoltam is magamban, minek ez a rohanás? :)
A Margó Tivadar utcánál elém kanyarodott egy Kalapos Suzukis Kisöreg, egy pár utcát 20 km/h-val mentünk. Igaza volt, nem biztonságos ez így.
A Haladás utcánál kicsit izgultam a villamos síneken fordulás közben, de a motor minden elbizonytalanodás nélkül vette a kanyart. Amikor a Ráday Gedeonra fordultam rá, akkor már egészen bátor voltam, lendületből (10 km/h) döntöttem és álltam be a busz mögé.
A lámpától rakétaként lőttem ki, elgyorsultam 30 km/h-ig, örült a lelkem, már csak egy fél utca és otthon vagyok. Már a jobb kanyaron gondolkoztam, amikor a motor eleje azt mondta, hogy csussszzz. Gyorsan reagáltam, még földet sem ért a motor amikor én már ellöktem magam és csúsztam a latyakos úton a szembe sáv felé. Közben a motor azt mondta, hogy nyekk, majd azt, hogy vrooOOOoomm … és még csúszott egy pár métert az oldalán.
Én közben eldöntöttem: mégsem csúszok neki a szembe jövő autónak, inkább abbahagyom a hülyéskedést és megállok még előtte. 5-6 méter után felpattantam, visszasiettem a motorhoz, aki békésen pihegett az oldalán félig az út szélére csúszva. Gyorsan leállítottam, majd nekiveselkedtem, hogy felállítom. Majdnem sikerült is, de a kerekek inkább megcsúsztak megint, így a felállítás csak arrébb tolásra sikerült.
Közben a buszok már nagyon türelmetlenkedtek a hátam mögött, inkább arrébb álltam, hadd menjenek. Így legalább volt időm erőt gyűjteni: két nagy levegő, egy guggolás, majd segédvázat megfogva talpra szenvedtem.
Hát akkor vegyük számba a károkat. Baloldali dob elgörbült. Váltókar taposója letört. Aha, ott van 5 méterrel hátrébb. Ahogy benyúltam a kesztyűzsákba a bal oldali kormánycsutka is furcsán elkezdett mozogni. Hehheh … felszedtem a váltókar taposóját, majd elkezdtem tolni a motort.
30 méterrel később feltoltam a járdára, ahol végül a kezemben maradt a kormánycsutka.
Kifújtam magam, leszedtem a sisakot, felvettem a sapkám, a nálam lévő gyorskötözővel rögzítettem a lábtartót felhajtott helyzetben … és toltam. Járdán, úton, kereszteződéseken át. Fel, le, takarított aszfalton, letaposott havon, latyakon, nyomvályún keresztül. A 700 méteres utat sikerült úgy 30 perc alatt teljesítenem miközben a hátamon patakzott a víz, a motor eleje pedig 3 méterenként csúszott meg. Ilyenkor a motor hol rám akart dőlni, hol magával akart rántani - essek rajta keresztül - de nem adtam magam, toltam lendületlenül :)
Az utolsó próbatétel előtt eggyel még az utcánkon is végig kellett toljam. A félig letaposott hóban a motor persze lépésről lépésre akart elakadni, pedig csak 20 centimétereseket ha léptem. Végül csak az utolsó próbatétel maradt: ráfordulni a garázsra az 5 méter szűz havon keresztül. Nekiveselkedtem … és győztem. Lendületből, egy kanyarral álltam be a garázsba.
Itt kicsivel jobban szemügyre vettem a helyzetet. Egy patentnál elpattant az oldalidom. Kicsivel nagyobb alátéttel és némi erővel rögzítettem. Kicsit karcos lett az oldalidom, de senki nem hinné el, hogy 30-ról csúsztam meg. A baloldali kipufogót egy erős rántással visszafordítottam eredeti pozíciójába. A kormánycsutkát kivettem a kesztyűzsákból, majd beszúrtam az oldalidomba. Jól sejtettem, a törésre előkészített kuplungkar épségben megúszta :)
Csavartam egy cigit és megállapítottam, hogy fáj a jobb csuklóm. Amikor ezt írom, már nagyon, alig bírom mozgatni … megerőltettem a 700 méter alatt: állandóan balanszírozni kellett a motort a hó ellen, miközben csak jobb kézzel tudtam erőt kifejteni, a bal kormány ugye le volt törve. Most fáslizom.
Hát így történt - Feleim, Hitbéli barátaim - hogy 50.000 kilométer után végül csak sikerült elesnem motorral. Nagyon akarnom kellett, keményen megküzdöttem érte, nem is adta könnyen magát, de csak sikerült.
Tanúsága is van az esetnek. Miközben toltam a motort meggyőztem magam, hogy idén nem (sem) megyek az Elefantentreffen-re. Még az autópálya csak – csak, de a Bajor hegyekben azért nem örülnék egy ilyen esésnek. Kell szereznem egy oldalkocsit először.
#435
Metakommunikáció a kantinban: Állunk a sorban, veszem a tálcát, véletlen hozzáérek a tálcával a lány fenekéhez alulról. Ugrik picit, félig hátranéz, elmorzsolok a bajuszom alatt egy “Elnézést”, aztán határozottan hátrébb lép … vár. 1.5 másodpercet majd megyünk tovább a sorral.
#434
Magyar közlekedés 2 mondatban:
1.: Baszd meg, a kurva anyádért nem tudsz letakarodni már előlem?
És a párja: Baszd meg, a kurva anyádért tolsz?!
#433
Ha más nem, az fasza a futásban, hogy reggel egyenes háttal ülök a budin. 15 éve nem volt ilyen.#432
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 11. 10. | 12:10 | Crocodille Csirke Falatok | 238 | 2.4 | 571.2 | 1771.2 |
| 17:40 | Gyros | 500 | 1 | 500 | ||
| 19:00 | Suti | 700 | 1 | 700 |
Mi is volt tegnap? … ja igen, egy óra evezés. Erős tempó, nagyhalál. Majdnem. Igazándiból teljesen jól bírtam. Kicsit szenvedtem a végén – nagyon fájt a fenekem – de ezt leszámítva jól bírtam. Úgy látszik lesz ebből valami.
Kaja … kicsit elkanászodtam, nem akarózik este méregetni, meg számolgatni. Nem lesz ez így jó, ezért gyorsan vissza is állok. A mennyiségekre sincs jó hatással, többet eszek mint kéne. Mint látszik nem szaladt el velem a ló, de kezd, ezt megelőzendő megint számolunk sokat. Este is.
Napközben kicsit utánanéztem a futás dolognak. Alapvetően a cipő kérdés vetődött fel valamikor délután, amiből kinőtte magát a futótechnika kérdés valamint egy kis elmélet is. Este elmentem volna cipőt venni a Dechatlon-ba, de az asszony foga közbeszólt. Nem örültem neki, mert a tornacipőben való futás nem a legkellemesebb.
Reggel aztán kerestem valami cipőt – hátha – és láss csodát. Találtam egy 42-es futócipőnek látszó valamit, amiről senki sem tudott semmit: nem az enyém, az asszonynak nem ismerős. Felpróbáltam, jó volt, hajrá. Annak ellenére, hogy esett az eső és fújt a hideg szél. Nem akartam magam Rocky-nak érezni, nem is éreztem, de jó volt. Igaz olyan idő volt, amibe még a kutyát sem küldik ki. Én meg kocogtam, futottam, intervallumok és a végén 35 percnél haltam meg. Nem kicsit lepett meg. Eddig 20 perc környékén végem volt mint a botnak. Most meg … igen, egy normálisabb cipő, egy kicsit jobb technika, egy kicsivel átgondoltabb módszer mennyit segít.
Na ennyit mára.
#431
Hétvége?Mint látszik, nem írtam, nem postoltam. Ennek ellenére sikerült emberi mennyiségeket ennem, szerintem nem nagyon csúsztam túl a 2000 kCal-ánper nap.
Szombaton rövid kis Volga tali a szentendrei skanzenben, este aztán kidőlt mindenki. Vasárnap viszont már nagyon mozgáshiányom volt, ezért míg a család elment boltba addig én eveztem. Először sikerült elérnem az egy órát folyamatosan, ráadásul nem is gyengén, hanem a legerősebb fokozaton, erős közepes tempóban. Kicsit zokni voltam a végén, de ezt akartam.
Hétfőn aztán ez:
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 11. 9. | 12:40 | Crocodille Csirke Falatok | 238 | 2.4 | 571.2 | 1771.2 |
| 16:50 | Szendvics | 500 | 1 | 500 | ||
| 19:30 | Egyéb | 700 | 1 | 700 |
És volt futás is. Nem sok, 20 perc, de ezt a 20 percet most sokkal jobban bírtam. Ellenben rájöttem arra is, hogy kell vennem egy futócipőt: dorkóban tolni nem a legjobb ...
#430
Tegnap előtt olvasgattam a service manual-t. Apropó: 10.000 kilométer, kicsit túl is szaladtam. Rendeltem olajat, szűrőt, fagyálló a garázsban, de egyszer csak szöget ütött a fejemben: mi lesz ezekkel a motorokkal 10 – 20 – 30 év múlva? Öreg Yamaha: vas és némi gumi. Vezetékek, meg egy gyújtásdoboz, de minden egyszerű, elérhető, pótolható, megérthető, szerelhető.
És az Aprilia? Rendben. Cserélhetek olajat, hűtővizet. Hidraulika folyadékot és gyertyát is. A légszűrővel játszhatok, de itt a vége. Nincs vezeték, CAN Bus van. Meg ECU. Meg Axone diagnosztikai eszköz – darabja 2000 font (600.000 forint) és ennyi. Ha korrodál egy csatlakozó, az életben meg nem találom. Ha csak nincs Axone … vagy valami más.
Persze, tudom. 20 – 30 év múlva a gyűjtők a 916-os Ducatira, a 2009-es R1-es Yamahára fognak izgulni. Meg a 999-re mint a meg nem értett zsenire – az RSV csak mellékszál lesz – de rájuk is igaz a kérdés: mi lesz velük? Ki fogja – tudja majd őket otthon életben tartani? Vagy csak szép emlékek lesznek egy közlekedés múzeum nyitott termében?
Ezektől a gondolatoktól vezérelve merültem alá és kerestem a neten a választ. CAN Bus, Rotax – Bombardier ECU, Siemens VDO ECU, CAN to USB adapter, Axone és ki tudja mi még. Egy nap, eredmény kevés. Válaszok nincsenek.
Valaki, még a régi RSV ECU-ját szétszedte, az EPROM-ot kivette és kiolvasta a programot. A leírás itt: http://www.randomexploits.com/projects/ecu/home_ecu.htm Közelebb nem kerültem a megoldáshoz, bár találtam egy Siemens VDO ECU-t az angol eBay-en 50 fontért. Érdemes lenne szétvágni, jó eséllyel van benne egy EPROM … Szóval közelebb nem kerültem, ellenben szórakoztató olvasmány mérnök beállítottságú embereknek. Nekem legalábbis az volt.
#429
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 11. 5. | 11:40 | Crocodille Csirke Falatok | 238 | 2.4 | 571.2 | 1641.4 |
| 16:20 | Roastbeef & Turkey Wrap | 239 | 1.8 | 430.2 | ||
| 19:00 | Sajt | 400 | 0.2 | 80 | ||
| Zöldséges lepény | 200 | 2.4 | 480 | |||
| Joghurt | 80 | 1 | 80 |
A zöldséges lepényt csak tippelem, de körülbelül ez lehet. Meg volt saláta is, de gyakorlatilag öntet nélkül. Nem számolom. Meg reggel vagy 40 perc jó tempójú evezés. És először amióta figyelem, könnyebbnek éreztem magam reggel. Mármint fizikailag. Jó :)
#428
Egyébként meguntam, hogy párásodik a zárt sisak plexije ebben az időben. A nyitottal nincs ilyen gond, de az meg zajos és lefagy benne az ember arca.
Maradtam a zárt sisak mellett, csak ez a párásodás ... azért kellemetlen, amikor az ember nem mer egy nagyobbat lélegezni, mert akkor 2 - 12 másodpercig alig lát valamit. Ez mondjuk akkor a legjobb, amikor esik és este is van ... Néztem mik a lehetőségek ... Pin-Lock. Ez jó, de egyrészt drága (9000 HUF a sisakhoz) és még kell venni egy másik plexit, amibe ez bepattintható (másik 9000 HUF). A vége valami 19 ezer pár száz forint.
Elviselhető, de azért picit drága. Kicsit utána olvastam és itthon általában a Pro-Grip, plexire ragasztható lencséjét favorizálják. És tényleg. Tegnap este szépen lemostam a plexit, megszárítottam, közben a garázsban hagytam hűlni a lencsét. Aztán egy cigi közben szépen felragasztottam ... reggel pedig kipróbáltam.
Pont jókor, mert esett is. Valóban, a plexi nem párásodott,
legalábbis az új lencse felülete, viszont. Amire nem gondoltam: a
szemüvegem párásodását ez nem oldja meg. Bah ... ezt leszámítva
jól vizsgázott, 4200 forintért jó vétel.
#427
És akkor a tegnapi nap
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 11. 4. | 11:35 | Crocodille Csirke Falatok | 575 | 1 | 575 | 1912 |
| 15:40 | Szendvics | 500 | 1 | 500 | ||
| 18:00 | Sajt | 400 | 0.9 | 360 | ||
| Dios Taska | 385 | 0.6 | 231 | |||
| Turos taska | 335 | 0.6 | 201 | |||
| Joghurt | 90 | 0.5 | 45 |
Valami mozgás is volt, de most hirtelen nem tudom ... talán gyalog mentem be reggel? :)
#426
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 11. 3. | 11:50 | Roastbeef & Turkey Wrap | 239 | 1.8 | 430.2 | 1430.5 |
| Jo reggelt | 455 | 0.5 | 227.5 | |||
| 15:40 | Turo rudi | 400 | 0.6 | 240 | ||
| 18:00 | Husleves | 0 | ||||
| Pogacsa | 444 | 1.2 | 532.8 |
Sajnos a húsleves okán elcsúsztam, legalábbis fogalmam sincs mi kalória. Meg is beszéltem az asszonnyal, hogy most ne főzzön, mert nem tudom számolni. Nem örült, de elfogadta. Mozgás volt: kis torna reggel.
#425
Na, megint bebaszott a napi frissítésnek. Írtam, viszont nem számoltam.
Pénteken este amikor hazamentem, nekiálltam zabálni. Nem igazán azért mert éhes voltam, hanem … nem is tudom. Csak. A vicc az, hogy nem is esett jól. Aztán szombat és a vasárnap is ennek jegyében telt, bár kicsivel visszafogottabb módon. Na mind1, tudatosan voltam hülye – most tudatosan leszek nem az.
Aztán … szombaton majdnem sikerült úgy járnom, mint Pepe barátom kicsivel lejjebb. Csak én nem az autó oldalát céloztam meg, hanem az elejét. Mákom volt erősen, a szembe jövő húzódott és fékezett én meg ABS játszottam az első féken, így sikerült egymást elkerülnünk. Az adrenalin picit megszaladt, de igazán nem szartam össze magam. Kezdek egyre immúnisabb lenni. Ez nem biztos, hogy jó.
Otthon aztán végiggondolva a helyzetet rájöttem, hogy ezzel a motorral, ebben az időben max városban. Mentem vagy 70-el, nem volt igazán éles kanyar, egyszerűen csak fáztam, nem tudtam agyilag ott lenni kellőképpen, ezért nem készültem rá a kanyarra rendesen, nem volt jó sem a motor pozíciója az úton sem az én pozícióm a motoron. Belekezdtem egy rossz íven a kanyarba, amit aztán már nem tudtam módosítani amikor kellett volna. Rossz helyzetértékelés, majd még rosszabb kivitelezés. Tanúságok levonva.
Szombat este aztán elkezdett fájni a bal farpofám is és itt rá is jöttem miért fáj már 1 hete a derekam, meg most már a farpofám is: amikor a műtét előtt próbálkozott az altatóorvos a gerincemen 2 szúrás kicsit félrement a nagy keresésben: egyiktől a derekam fájt jobb oldalon, a másiktól a bal farpofám. Most ahogy gyógyul, vagy ki tudja mit csinál, fáj. Azért túlélhető.
De legalább voltunk sétálni egy nagyot szombaton Ócsán, végigmentünk a Selyemréti tanösvényen, vasárnap meg bringáztam egy órát. Ez is több mint a semmi, sőt! :)
#424
| Datum | Ido | Kaja | Cal | Db | Cal | Össz |
| 2009. 10. 27. | 11:20 | Giros | 250 | 2 | 500 | 2045.45 |
| Alma | 31 | 1.5 | 46.5 | |||
| 15:40 | Turo rudi | 400 | 0.6 | 240 | ||
| 18:30 | Kenyer | 246 | 1.8 | 442.8 | ||
| Turo rudi | 360 | 0.6 | 216 | |||
| Fustolt karaj | 203 | 0.48 | 97.44 | |||
| Maci sajt light | 161 | 1.05 | 169.05 | |||
| Paprikas szalami | 498 | 0.67 | 333.66 |
Mozgás megint nem, derekam ugye. Viszont tanúságos érezni, hogy ugyan kalóriában nem vagyok fölötte a napi adagnak, viszont az esti hideg kaja az mennyire soknak érződik. Észben tartom majd.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. január
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. július
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Szüzességünk elvesztése., zsoltk: lexandro: pá - pá ... »
- Szüzességünk elvesztése., lexandro: Ez engem is érint... Sok-sok évnyi magánpénztáras befizetésemet... :( »
- Szüzességünk elvesztése., Grafomano: like. »
Legtöbb komment
- #393 (39)
- #402 (3)
- Szüzességünk elvesztése. (3)
- #424 (2)
- #397 (2)
A legjobbak
Kategóriák
- auto (1)
- bringa (1)
- életérzés (22)
- fehér furgon (1)
- gyalogos (1)
- közlekedés (1)
- london (1)
- motor (18)
- számítógép (1)
- színház (2)
- taxi (1)
- világ (2)
Linkek
